Legendák földje

Firtos vára -Likas kõ

Firtos a jó tündérek királynéja volt, de a miként néha egy törzsről jó és savanyu gyümölcset termő ág nõhet; a mint ugyan azon virág kelyhe mézet és mérget is rejt; a mint e földi életben a jó a rosszal keverve jön elő: ugy a szelid, a csak jót müvelő Firtosnak is volt egy testvére, Tartod, kinek szivébe a rosz iránti hajlam fészkelte meg magát, s ki a roszat müvelő tündérek urnőjévé választatott. A rosz és jó mindig küzdelem és versenyben van egymással; ily elléntétben élt a két tündér testvér is.

A teremtés zürje kezdett rendeződni, a mindenség egyensúlya helyreállani, a vizek utat nyitva magoknak, lefolytak; a föld felületén uj pezsgő élet keletkezett. Firtos, a jó szellem, örömmel repdesett a felfedett uj világ felett; öröm könnyeket hullatott a fejődő emberiség zavartalan boldogságán, a teremtés milliárdjainak vidor mozgásán. Ez örömkönnyek lehullva gyöngyökké váltak, s végre tündér seregétõl követve, leszállott e hegytetőre, s azt ugy megkedvelte, hogy elhatárzá ottan magának várat építeni. Elkezdették az összehívott jó tündérek urnőjök szép várát; de rosz nővére Tartod épen arra járván, irigység keletkezett álnok szivében a jók műveletén, s ki mondja, hogy ő következő éjfélig nemcsak szebb várat épít magának, hanem még ideje lesz Firtos várának sark kövét saját várába elszállítani. Fogadtak.

Firtos vára éjfél előtt már kész volt, bástya tetőin örömtüzek lobogtak, de ím sötét szellemek csapnak le, Tartod élükön, ki gúny-mosollyal érkezik; - egy perc alatt ki volt feszítve a várszögletkövéül oda helyezett nagy szikla-darab, másik perczben átfurva és vasrudra tűzve röpitik a rosz szellemek Tartod vára felé; de a végzetes éjfél is elérkezett, mire Korondon a kakasok éjfélre megszolván, a vasrud ketté szakadtával a kő leesett, s most is ott hever a Korond vize völgyében; látszik rajta a rosz tündérek által furt lyuk, mirõl azt a nép ma is Likas kőnek hivja.

Firtos lova

Firtos várában szép tündérleány lakott, ki titkon egy szép leventét szeretett; atyja, s a tündér törvény tiltá az alacsonyabb szármozásu emberfiával való viszonyt; de ez akadály nem gátlá az egymást szeretőknek összejövetelét, ott a kertnek aranysarku filegoriájában találkoztak tanutlan néma éjeleken. Egy szép holdvilágos estvén fellovagolt a hegy meredek szirtén a levente, szerelmes tündérje ott várta epedve a hegyormán, s kezét nyujtá, hogy felsegélje; de ekkor a ló elsiklott, mind lezuhantak. A két szerető egybe ölelkezve zuzódott össze a szirt élén, a halálban ekként egyesülve, a ló pedig fenn akadva, alakja oda tapadott a hegyoldalára.